Az ipari forradalom jelképe mára Franciaország szimbólumává vált. Gustave Eiffel alkotása mindig az érdeklődés középpontjában állt, de nem mindig a feltétlen dicsőítés tárgyaként. Volt idő, mikor le akarták bontani, majd 1964-ben műemlékké nyilvánították.

De nézzük a kezdetektől, "Hogy is volt?", miként alakult a torony sorsa?

A XIX. század végére felgyorsult az ipari fejlődés, az építészet is új technikai megoldásokat fejlesztett ki, és a világ számos országban kísérleteztek óriási épületek emelésével, mik sorra vallottak kudarcot. Már-már úgy tűnt, hogy nincs is használható megoldás, mikor Gustave Eiffel mérnök Franciaországban makacsul kitartott meggyőződése mellett, hogy lehet magas, kecses épületet emelni, mi nem csak szép, de praktikus is. Váltig állította, hogy egy konstrukció önmagában is szép, ha maradéktalanul megfelel a rendeltetésének. 1884 végére egy olyan 300 méter magas rácsos szerkezetű torony tervét készítette el, melyben minden egyes részlet alakját és helyét a teherviselésben, az erőjátékban ráháruló szerep - a szerkezeti funkció - határozza meg. Tette mindezt kizárólag azért, hogy bemutathassa az acél felhasználásából adódó szinte korlátlan lehetőségeket.

1889-ben

Épp akkor történt, hogy a francia forradalom száz éves évfordulójára, az 1889. évi párizsi Világkiállításra tervpályázatot írtak ki, melyre a francia mérnök is nevezett Maurice Koechlin svájci mérnök és Emile Nougier társaságában. A több száz beérkezett pályázat közül az ő tervük nyerte el a kivitelezés jogát, melynek vezetője Eiffel lett. Zsenialitása nélkül ma nem állhatna a torony.

A világkiállítás szervezőbizottsága mindössze két évet adott a terv megvalósítására, ezért valóságos rohammunka vette kezdetét. Már az alapok elkészítésénél gondokba ütköztek, hiszen nem kevés problémát okozott az állandó vízszivárgás, amit Eiffel búvárharangokra emlékeztető, sűrített levegőjű fémkeszonok talajba helyezésével oldott meg. Ezek belsejében alakította ki a hatalmas torony alapját.

A fokozatosan csökkenő torony íveit a vállalatnál dolgozó harminc mérnök elemenként külön tervezte meg, az elkészült darabokat pedig Eiffel öt kilométerrel távolabb lévő gyárából szállították a helyszínre, ahol 250 szakember hihetetlen sebességgel munkálkodott a megvalósításon. A kovácsoltvas elemeket szegecseléssel illesztették össze, ezért a gyártás során elkerülhetetlen volt a tökéletes pontosság. A mégis előforduló eltérések miatt a biztonság kedvéért még egy-egy 900 tonna teherbírású hidraulikus szerkezet is került a torony lábaiba, ezekkel lett kiegyensúlyozva az épület. Az 1,6 hektár alapterületű, 9700 tonna, 320,75 méter magas négyzetes tornyot több mint 12 000 elem és két és fél millió szegecs tartja össze. Az alsó pillér tizenhat íven áll, miket hidraulikus emelőszerkezettel láttak el, hogy az első emelet pontos vízszintezését végrehajthassák. Az első, második és harmadik szintre felvonó vezet, de a torony csúcsára 1710 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni.

A huszonhat hónapos kemény munka 1889. március 31-én ért véget. Eiffel műve ekkor a világ legmagasabb, emberkéz által létrehozott épülete volt, és negyven éven át - egészen 1931-ig, a New York-i Empire felépítéséig - büszkélkedhetett is ezzel a címmel. A Világkiállítás idején kétmillióan keresték fel, napjainkban hárommillióan látogatják évente, s az egymást követő generációk mindegyikét elkápráztatja.

A siker persze nem volt mindig ennyire töretlen. A város művészeti és irodalmi elitje - mint akkoriban sok más modern dolgot is - ellenezte a tornyot, amit emiatt 1909-ben majdnem ledöntöttek. Megmenekülése annak köszönhető, hogy az akkoriban újnak számító távíróhoz szükség volt antennák elhelyezésére, amire a torony teteje kiváló lehetőséget adott. Először rádió-relé állomásként szolgált, majd 1921-ben innen szólalt meg az első, nyilvános rádióadás.

Az építmény első három szintje a nyilvánosság előtt is nyitva áll, mert az első emeleten remek éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt, ami ez az első számú vendéglőnek számított Párizsban. A második szintet - 116 méter magasságban - tudományos kísérletek színhelyének szánták, ám később a Le Figaro szerkesztősége foglalta el. A harmadik emeletről pedig csodálatos kilátás nyílik Párizsra.

Ha valakinek azt mondjuk, Párizs, nagy a valószínűsége, hogy mindenkinek ugyanaz a szó jut eszébe legelőször: Eiffel. Többen Párizs ékkövének nevezik azt a 324 méter magas, lélegzetelállító látványt nyújtó acél tornyot, amit G. Eiffel, a francia hídépítő, tervező mérnök adott nekünk. Talán kevesen tudják, hogy a torony az I. világháborúnak és a kémkedésnek köszönheti, hogy még ma is áll. Sőt, egyszer még ócskavasnak is el akarták adni. Az Eiffel tornyot manapság évente több mint 6 millió turista látogatja meg. 1889-es megnyitása óta több mint 200 millióan látták és ez a tábor természetesen egyre csak gyarapodik! Olyan hírességekkel nagyobb márkanevek és cégekkel vetekszik, mint például a Coca Cola, vagy a Nike, azzal a különbséggel, hogy míg a Nike például több millió dollárt fektet a reklámokba és a különböző médiákba, addig az Eiffel torony a pletyka médiát használja fel, hogy a hírnevét fent tartsa. A tornyot kétféleképpen is meghódíthatjuk. Néhány Euróért lifttel is felmehetünk, de a kalandvágyóbbak a lépcsőt választják. A torony tetejéig 1665 lépcsőfok vezet, ám biztonsági okokból csak a 2. emeletig lehet felmenni, onnan lifttel kell tovább menni. Ez körülbelül 700 lépcsőfokot jelent. Odafent Párizs gyönyörű látképe tárul elénk. Innen minden nevezetesség jól látható és tiszta időben akár 60-70 km-re is ellátni. A turistákat itt 4 étterem, 8 ajándékból, illetve egy különálló, saját postahivatal is várja, ahol üdvözlő lapukat egyedi Eiffel tornyos pecséttel látják el. Sőt, itt található a világon a legmagasabban elhelyezkedő mellékhelyisége is. A torony már hajnalban felkészül az aznapi napra. Ebben egy körülbelül 500 fős stáb segíti, akik takarítókból, asztalosokból, hegesztőkből, mérnökökből, lakatosokból és idegenvezetőkből áll. Sőt, a toronynak még saját rendőrsége is van, akik ügyelnek a vendégek és természetesen a torony biztonságára. Ebben segít még az a 100 kamera, ami a látogatókat figyeli. De rengeteg műszer van még, amit érdekességképpen meg szeretnék említeni. Például azok a szenzorok és mérőműszerek, amik segítenek abban, hogy előre jelezzék Párizs várható időjárását. De a legérdekesebb az a műszer, ami a torony kilengését mutatja. Az eddig legnagyobb regisztrált kilengés 15 cm volt. Hogy mi ennek az oka? Megmagyarázom. Mindennek az oka a nap. A napsütés és a hő hatására a fém kitágul. A szerkezetet úgy építették, hogy ezt a kitágulást és az ebből következő változásokat kövesse. Mivel a torony alja szilárd és a teteje rugalmasabb, ezért nem okoz gondot ez a művelet. Reggel, mikor a nap keletről süt, a torony teteje nyugatra dől, majd a nap útját követve köröz addig amíg vissza nem ér eredeti pozíciójába. Az Eiffel torony több mint 100 éves, ám ez az időszak nem igazán hagyott nyomot rajta. Egy egész brigád segít ebben, hogy a tornyot mindig tökéletes állapotban tartsák a látogatók legnagyobb örömére. Ehhez 25 tapasztalt hegymászóra, 15 hónapra és 60 tonna festékre van szükség. Az átfestést 7 évente kell elvégezni, hogy megakadályozzák a műemlék rongálódását. Ám ez a művelet korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A festőknek le kell küzdeniük egy bizonyos optikai csalódást. A eredeti színe az alsó részén a sötétebb háttér előtt világosabbnak, míg a fenti részen a világos égbolt előtt sötétebbnek tűnne. Így ha a torony egy színnel lenne lefestve a teteje sokkal sötétebbnek látszana. Ezért alkalmazzák az a megoldást, hogy a tornyot három színárnyalattal festik le. Ahogy haladnak feljebb egyre világosabb árnyalatot használnak, így a torony ránézésre egyszínűnek tűnik. A laikus szem ezt a különbséget szabad szemmel észre se venné, de a hatás érdekében ez a mozzanat elengedhetetlen. Az Eiffel torony több mint 200 pályázat közül került ki győztesen. Az építmény az 1889-es világkiállításra készült. A pályázatra sok furcsa ötlet érkezett, mint például egy hatalmas giotin, egy óriási villanykörte, vagy egy gigantikus vízköpő tervei. A pályázatot végül is G. Eiffel nyerte tornyával, aminek az építését 1887-ben elkezdték. Arról az Eiffel-ről van szó, aki nekünk a Nyugati Pályaudvart adta, vagy aki a New York-i Szabadság Szobor belső vázát tervezte. Az Eiffel toronyhoz 7000 tonna vasanyagot használtak fel, ezt az anyagot közel 200 ember, 2 és fél millió szegeccsel erősített össze. A munkálatok 1,6 millió dollárba kerültek, ami mai értékét nézve közel 80 millió dollárnak felel meg. Azt tudni kell, hogy Eiffel ezt az összeget magára vállalta, de hamarosan meg is térült neki. Az építkezés 26 hónapig tartott, ami egy fantasztikus eredmény, mert az addigi legmagasabb építmény a Washington emlékmű közel 30 évig épült. Az építés során viszont számos probléma merült fel, amit meg kellett oldani. Sokan féltek attól, hogy a szerkezet egyszer csak a franciák fejére fog borulni, mivel a torony a Szajna partjára a vizes talajra épült. De Eiffel ezt is megoldotta. A vasszerkezet szilárd beton alapokon nyugszik, ám ezt az alapozást a vízszint alatt kellett elvégezni. Erre egy speciális búvárharangot építettek, ami kiszorította a vizet, így a munkások gond nélkül ki tudták termelni a földet és lehelyezni a beton alapokat, amire aztán a vas tornyot építették fel. A másik probléma amit meg kellett oldani az a szél volt. Mivel az épület több mint 300 méter magas volt, számolni kellett a széllökésekkel, nehogy agy nagyobb széllökés eldöntse. Precíz számítások alapján készültek el a torony ívei pont ennek a problémának a kiküszöbölésére. Az ívek, nem esztétikai szempontok, hanem statikai szempontok alapján készültek. Az ívelt pillérek ugyanis stabilabbá tették az egész építményt. Sokan azt hinnék, hogy a lenti négy boltív is a stabilitást szolgálja, pedig ez nem így van. Persze valamiféle stabilitást adnak a toronynak, de nem ebből az okból készültek, ezek csupán esztétikai értéket képviselnek a kornak megfelelő építészeti stílust követve. Az első osztályú tervezőmunka mutatható ki a liftek megalkotásánál is. Ezek voltak akkoriban az első olyan felvonók, amik ferdén közlekedtek. Kezdetben ezek a felvonók még nem voltak olyan stabilak, mint most és jobbra balra billegve tudtak csak feljutni a célba. Évente ezek a liftek körülbelül 100.000 km-t tesznek meg, kétszer annyit mint az egyenlítő hossza, mégis nagyon ritkán szorulnak felújításra. Ennek a titka az, hogy a szerkezetet hetente kétszer állati eredetű zsírral kenik, amit a közeli vágóhídról hozatnak. A zsírt felmelegítik, majd rákefélik a felületre, és mikor kihűl, az olajjal szemben megszilárdul, így nem folyik szét a gépházban, hanem a helyén marad, ahol folyamatosan ki tudja szolgálni az igényeket. A tornyot 1889. május 15.-én nyitották meg a nagyközönség számára de ekkor még nem működött a lift, hiszen nem készült el. A látogatók viszont nem riadtak vissza. Négy napi keresetükért fel lépcsőzhetek a torony tetejébe. Az első 2 évben több mint 2 millióan látogatták meg Eiffel építményét, aki így a befektetett pénz többszörösét kapta vissza. Ezután az 1920-as években csökkent a torony népszerűsége, a kormány többször is napirendre tűzte a torony lebontását. Ezekben az években történt meg az a hihetetlen eset is mikor egy ravasz csaló, bizonyos Victor Lastig kétszer is eladta ócskavasnak a tornyot. Sose derült ki mennyit kapott érte, de mikor másodszor is túltett rajta Amerikába próbált szökni, ám ott elkapták, letartóztatták és végül az Alcatrazban végezte. A torony végül megmenekült. Ezt a világháborúnak köszönheti, ugyanis a torony tetején a kémhálózat erőteljesen működött és innen fogták el a rádió adásokat és fejtették meg a nácik titkos kódolt üzeneteit. Már a torony megnyitásakor folytak itt kísérletek. Eiffel saját labort hozott létre itt, ahol főleg gravitációs kísérleteket folytatott. Itt kezdődött az ejtőernyő kikísérletezése, és a repülőgépek, bombák tervezésének folyamatai. Később a torony tetején kommunikációs kísérleteket is folytattak, mégpedig sikeresen. Ma már nem fenyeget az a veszély, hogy valaha is le akarják bontani. Ám a híres Eiffel torony még ma is tart bemutatókat nekünk. Éjszaka fénybe borul és úgy ragyogja be a párizsi éjszakát. A szerkezet olyan speciális szenzorokkal van felszerelve, hogy figyeljék az adott időjárási és fény viszonyokat, hogy mikor is kapcsolják be az égőket. A torony teljes egészében 300 speciálisan erre a célra kifejlesztett égőt hord magán, amik napi 260 dollár értékű áramot fogyasztanak. Ezek az égők speciálisan úgy lettek kitalálva, hogy mikor megvilágítják a tornyot, a festékkel kölcsönhatásban vissza tudják adni azt a híres arany színt, amit éjszakánként láthatunk a tornyon. Aki Párizsban jár, az mindenképpen látogassa meg az öreg hölgyet, aki nappal megdobogtatja szívünket erőteljes megjelenésével, éjszaka meg beragyogja lelkünket csodálatos fényeivel.

Megközelítés:

Legközelebb a 6. metróvonal Bir-Hakeim állomása van. Ha RER-rel utazunk (C vonal), akkor érdemes leszállni a Champs de Mars - Tour Eiffel megállónál, ez talán még közelebb is van, mint a metróállomás. Busszal a tornyot megközelíteni a 69-es, a 82-es és a 87-es járatokkal lehet.

Nyitvatartás:

Lépcsők: 9:30 - 18:30-ig. Júniustól augusztusig éjfélig vannak nyitva.

Liftek: szeptember és május között 9:30 - 23 óráig, június és augusztus között pedig 9 - éjfélig üzemelnek.

Árak:

Lifttel:    1. emelet: 4.00 €

             2. emelet: 7.30 €

             3. emelet: 10.40 €

Kedvezményt kapnak a 12 év alatti gyerekek, nekik az árak emeleti leosztásban: 2.20 € - 4.00 € - 5.70 €

Lépcső: 3.50 €